Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
Elôzô 1 1209 1 2 ... 1230  Utolsó


2007.01.21. - Kézilabda - Nehezen indult, de a végére sima lett - Esélyt sem adtunk a hazaiaknak


Női kézilabda csapatunk szombat délelőtt a Kőbánya Spartacus otthonába látogatott. A forduló előtt a Spari az utolsó, míg a Vasas a 7. helyen állt a bajnokságban. A mérkőzés kezdetére mintegy 200 néző gyűlt össze a Kőér utcai csarnokban.

A találkozó első 8 percre izgalmasnak ígérkezett, hiszen egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. Egy gól itt egy gól ott, többnyire ez jellemezte a félidő első felét. Nagyobb különbség a csapatok között a 24. perc táján lett, ekkor ugyanis Moszkovaja góljával 4 gólosra nőtt a piros-kékek előnye. Szvetlana Moszkovaja nagyon jól játszott és az első félidőben 4 gólt szerzett.

A maroknyi, de hangos Vasas szurkolók így kicsit megnyugodhattak. Nagy Krisztina is fel-fel villant, de az ő játékából hiányzott az a tűz amit megszokhattunk tőle. A játékrész végén a Spartacus jobban játszott és 2 gólra faragta a hátrányát. A piros-kékek játéka kicsit kapkodó volt és az átlövők sem villogtak. Még szerencse, hogy a fent említett Moszkovaja góljaival a Vasas minding el tudott lépni ellenfelétől. Az első játékrész 12-14-gyel ért véget.

A második félidőben az angyalföldiek kapuját a fiatal Kószó Andrea védte. Andi a játékrész első felében nem érezte a játék ritmusát, de ahogy telt az idő a teljesítménye is egyre javult és olykor bravúrokat is bemutatott. Végre Tomori Zsuzsanna is azt hozta, amit a szakemberek és a szurkolók elvárnak tőle. A második félidőben igazi egyénisége lett a piros-kéknek. Olykor távolról, de pontosan lőtt. Az ő góljaival egyre jobban nőt a két csapat közötti különbség.

Kántor Anikó most is, fiatalokat meghazudtoló mozgékonysággal játszott, gólt szerzett és gólpasszokat is adott. Kántor személye bizonyítja, hogy már kellett egy rutinos tapasztalt játékos a csapatnak, aki összefogja a fiatalokat, és rutinjával ki tudja, meddig szárnyal a piros-kék csapat.

A hangulatra nem lehetett panasz, hiszen a piros-kék szurkolók mindent megtettek csapatukért. A 44. percben már 6 gólosra nőtt a Vasas előnye. A hazaiak egyre jobban elfáradtak, pontatlanul játszottak. A vendég piros-kékek pedig gyors lerohanásokkal ziccerig játszottak, melyek hellyel-közzel be is mentek.

Az angyalföldi szimpatizánsok már azt várták, hogy rászámolhassanak az ellenfelükre, hiszen az mindenki számára egyértelmű volt, hogy ez a Spari már nem sok vizet zavar a mérkőzésen. Az 58. percben Moszkovaja találatának köszönhetően a különbség már 10 gólosra nőtt. A szurkolok ekkor még hangosabb, de inkább ünnepi hangulatot teremtettek.

A második félidőben mutatott játékkal Mocsai Lajos elégedett lehet, hiszen a csapat ekkor olajozott gépezetként működött. Nehezen indult, de a végére sima lett a találkozó.

A mérkőzés legjobbjai Szvetlana Moszkovaja és Tomori Zsuzsanna voltak.

Bp.Kőbányai Spartacus - Vasas-Invitel 22–33 (12–14) Az angyalföldiek következő ellenfele a Vác lesz január 26.-án a Fáy utcában.

Szép volt lányok! Hajrá Vasas!

Nagy Attila


Esélyt sem adtunk a hazaiaknak

A női kézilabda ifjúsági bajnokság 15. fordulójában a Vasas csapata a Spartacusnál vendégeskedett. A találkozó papírón rangadó volt, hiszen a hazaiak a 3., míg a vendégek a 4. helyen álltak a bajnokságban a forduló előtt.

A mérkőzést a hazaiak kezdték, de az első gólt az angyalföldiek szerezték meg. Az előnyt nem sokáig tartotta meg a piros-kék gárda, hiszen a Spari büntetőből egyenlített, sőt a vezetést is átvették. Igaz a vendéglátók vezetése tiszavirág életű volt, hiszen a túl oldalon Roszinszki Nóra tört be, akit csak büntetőt érően tudtak megállítani. A büntető elvégzésére Turcsányi Krisztina vállalkozott és szép megmozdulással a bal alsó sarokba helyezte a labdát. Ezzel 2-2-re módosult az eredmény. Következett Kovács Bianka percei, először egy szép gólt láthattunk tőle, majd egy kitűnő lövést, amit a vendégek kapusa bravúrral hárított, de Zeck Fruzsinához pattant a labda majd lövését követően már a hálóban volt a játékszer. (2-5). A védekezésre nem lehetett panasz, hiszen a hazai támadások rendre elakadtak és a labdaszerzések révén a Vasas-Invitel szerzett gólokat. A 13. perc körül a kőbányaiak faragni tudtak hátrányukból és felzárkóztak 2 gólra, (4-6) de Turcsányi Kriszta két góljának, Emberovics Míra, Kovács Bianka és Roszinszki Nóra találatai után 5 gólosra nőtt a Vasas előnye (6-11). Ezt a gólsorozatot a hazaiak trénere már nem bírta tovább nézni és időt kért, hátha fel tudja rázni sajátjait, de mintha a Spari edzője hiába kért volna időt, hiszen kétszer is ember előnybe kerültek a félidő végéig a hazaiak, de a különbség nem akart csökkeni, sőt a félidő végén egy angyalföldi góllal 7 gólosra nőtt a differencia. (8-15).

Az első játékrészről elmondható, hogy Papp György a Vasas trénere nagyon jól felkészítette csapatát a találkozóra, hiszen kőkemény védekezésből rendre gyors, kreatív támadásokat vezettek lányai. Ki kell emelni Roszinszki Nóra játékát, aki nem csak parádés passzaival, hanem bátor befutásaival (melyekből rendre büntető született) és változatos játékával a Vasas-Invitel húzó embere lett.

A második félidőben sem változott a játék képe. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy a történt a pályán, amit az angyalföldiek akartak. Sokáig maradt a két csapat közötti 7 gólos különbség, de a 45. percben Turcsányi Kriszti góljával 10 gól volt a differencia.(13-23) A folytatásban Papp György változatosan cserélt és mindenkinek játék lehetőséget adott. Egy-egy holtpontot kivéve a Vasas magabiztosan játszott. Sorra születtek a szebbnél-szebb gólok. Szinte minden mezőnyjátékos gólt szerzett, aki a pályára lépett. A csapat játékát nem érheti kritika. A találkozó utolsó gólját az egész mérkőzésen parádézó Turcsányi Krisztina szerezte 21-34.

A fölényes Vasas siker igazi csapatmunkának köszönhető. A legeredményesebb játékos Turcsányi Krisztina lett, aki 7 találatig jutott, igaz tegyük hozzá ebből, 5 büntetőből született.

A Vasas-Invitel ifjúsági csapta jól játszott és bizonyította idén is számolni, kell velük mind a bajnokságban mind a kupában.

Bp. Kőbányai Spartacus - Vasas-Invitel 21-34 (8–15)

Szép volt lányok!

Hajrá Vasas!

Nagy Attila


2007.01.21.



Hozzászólások (2 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine