Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
Elôzô 1 1211 1 2 ... 1230  Utolsó


2007.01.22. - Ez volt a Vasas 2006-ban bónusz - Női kosárlabda


Januárban nagy célokkal vágott női kosárlabda csapatunk a másodosztályú bajnokság folytatásának, hiszen az MKB Euroleasing Vasas-Csata néven működő együttes jó eséllyel pályázott a feljutó helyekre. Közben jöttek a hírek az új csarnokról, és persze a hőn áhított Vasas címeres mezről. A pályán eközben a lányok a kötelező meccseket hozták és kezdett olajozott gépezetként működni a csapat.

Ettől a gárdától nagyon sokat vártak a szakemberek és a szurkolók, hiszen már ekkor is Tursics Sándor volt az edzőjük, akit senkinek sem kell bemutatni. Lehet, hogy stílusa nem emberbaráti, de szakmai munkájára egy rossz szót sem lehet szólni.

Január 28-án csapatunk Monorra látogatott, ahol egy esetleges győzelemmel akár a feljutás kérdése is eldőlhetett volna. Változatos mérkőzésen némi bírói segítséggel végül 63-60-ra nyert a hazai csapat.

Februárban csapatunk könnyű mérkőzéseket játszott, ahol hozta a kötelezőt. Győzelem a Tatabánya, a Debrecen és az OSC ellen. Ezután márciusban a kecskemétiek csapata látogatott el hozzánk. A Kecskeméti KC hasonló álmokat szövögetett, mint a Vasas, hiszen biztos anyagi háttérrel rendelkeztek és sok tehetséges játékosuk is volt. A mérkőzés viszont meglepetést hozott számunkra, mert viszonylag simán 63-53-ra diadalmaskodtak ellenünk, így az egyeneságon való feljutás kissé távolabb került tőlünk. Azt hittük, hogy ezzel a vereséggel márciusban vége lesz a meglepetéseknek, de sajnos nem így lett. Na persze itt első sorban nem a Kis Lenke Kosársuli felett aratott sima győzelemre kell gondolni, hanem arra, hogy csapatunk Cegléden is vereséget szenvedett. Ezzel a vereséggel nem számoltunk és a csapat vezetői is kezdtek egy kissé kétségbe esni.

Aztán következett az április, amikor is minden eldőlt. Három sima győzelem következett (Szombathely, Kodolányi, TFSE). Majd az év egyik legfontosabb mérkőzése, egy újabb rangadó jött, mégpedig a Monor ellen. Reménykedtünk, hogy a lányok vissza tudnak vágni hazai pályán a bajnokságban toronymagasan vezető Monornak. Nem sikerült, hiszen a vendégek magabiztos játékkal 9 pontos győzelmet arattak felettünk. Az utolsó meccset a MAFC ellen játszottuk, ahol 79-51-re diadalmaskodtunk. A csapat 3. helyen végzett a tabellán. Ekkor még nem tudtuk, hogy ez a helyezés mire jogosít fel minket, de már ekkor hallani lehetett olyan híreket, hogy felemelik az első osztály létszámát 14 csapatosra.

Nézzünk körbe az utánpótlás csapatok terén is. 2006 tavaszán a serdülő csapat nagy fölénnyel nyerte az országos bajnokságot. Csak az volt a kérdés, mennyivel kapnak ki a többiek. A kadet csapat második lett az országos bajnokságon, a szekszárdi 1990-91-es évjáratú lányokat nem sikerült legyőzni, de a tudásbéli különbség a két csapat között számottevően csökkent. A junior csapat ugyancsak 2006 tavaszán - sorrendben negyedszer(!) - megnyerte az országos bajnokságot.

Kicsit ugorjunk az időben: augusztus 19-ére, ezen a napon derült ki, hogy csapatunk ősztől a női kosárlabda bajnokság első osztályában indulhat.

A nyári felkészülés kezdetén több új játékos csatlakozott a keretünkhöz. Fejes Réka, Rasheed Rita, Jacsó Barbara és Gulyás Flóra az NBI/B-s KLKS csapatából érkezett. Sajnos távozóink is voltak: Fritz Judit a brooklini St. Farncis magánegyetem (USA) ösztöndíját nyerte el, míg Vincze Viktória a Kecskemét csapatának kedvéért fordított hátat csapatunknak. Somogyi Nikivel közös megegyezéssel bontottunk szerződést, így ő a Győr csapatában játszik tovább. Visszatért hozzánk Rubold Eszter, aki hosszas rehabilitáció után kezdte el a munkát Pasaréten. A bajnokság kezdetéig csapatunk több felkészülési mérkőzést is játszott.

Eközben átadták az új Pasaréti Sportcentrumot, amely minden igényt kielégít. Talán csak az az egyetlen hibája, hogy a kosárlabda csarnokban a nézőtér elég szűkös.

A bajnokság kezdetére egy igazi centert is igazoltunk Tiffani Williams személyében. Október 14-én megkezdődött a bajnokság. Első két mérkőzésünket simán elveszítettük, de nem is várhattunk mást, hiszen akkor a Sopronnal és a Péccsel mérkőztünk meg. Az első győzelemre sem kellett sokat várni, hiszen a 3. fordulóban teltház előtt a Nagykanizsa csapatát sikerült felülmúlni. Ezután következett zsinórban 4 vereség. (Győr, Szolnok, Zalaegerszeg, BSE). Majd egy újabb győzelemnek örülhettünk, hiszen csapatunk idegenben a Ceglédet győzte le.

A folytatásban egy szoros meccsen 4 pontos vereség a Kecskeméttől. A következő meccset ismét megnyerte a Vasas a BEAC ellen. Az évet két vereséggel zártuk, hiszen idegenben kikaptunk a Szekszárdtól, majd hazai pályán a Szegedtől.

Csapatunk rendkívül fiatal, de Tursics Sándor személye biztosítja az előrelépést. Már csak a szurkolóknak kellene megbarátkozniuk a gondolattal, hogy első osztályú kosárlabda csapatuk van, hiszen a szurkolók bíztatása nagyon sokat lendíthetne a csapat játékán is!

Nagy Attila



2007.01.22.



Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine