Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
Elôzô 1 1213 1 2 ... 1230  Utolsó


2007.01.22. - Vízilabda - Álmos meccsen fölényes győzelem


A bajnokság egyetlen veretlen csapata - a TEVA-VasasPlaket - a bajnokság egyetlen nyeretlen csapatához - a Neptun VSC-hez - látogatott a Szőnyi útra. Talán említeni sem kell, hogy a győzelem kötelező volt, az egyetlen kérdés csak a különbség volt.

Földi László úgy döntött, hogy ez az mérkőzés, ahol bátran bevehetheti a fiatalokat, így Steinmetz Barna és Nagy Viktor is a lelátóról figyelte csapattársaikat. A kapuban Jónás György védett, a kispadon pedig a hét során balatonon edzőtáborozó válogatott kerettagjaink között Fülöp Bence és Tihanyi Bernát is helyet foglaltak.

A mérkőzés Neptun helyzettel kezdődött, Vasas góllal folytatódott. Varga Dénes középre adott labdáját Mátyás továbbította a kapuba, nem sokkal később Hosnyánszky is beköszönt (0-2), majd jött Bene és szépített (1-2). A negyedből hátralévő időben kétszer játszódott le a következő forgatókönyv: két vendég gólt egy hazai találat követett (3-6). A játékrész utolsó momentuma Tóth Marci nevéhez fűződik, ő lőtte az első nyolc perc tizedik gólját (3-7).

A második negyedre már összeszedte magát csapatunk, jobban koncentrált a védekezésre, így Kincses gólját követően (Dumi centerbe adott passzát továbbította a kapuba) mindössze egyszer zörgött a TEVA-VasasPlaket hálója. Tóth Marci az előző negyedhez hasonlóan most is duplázott, így a félidőre pontosan annyi találatot jegyzett, amennyit a csapat kapott (4-13).

A nagyszünet után sem sokat változott a játék képe, habár a kimaradt helyzetek, a folyamatos cserék és a kapufák miatt mindössze három gólt lőttünk, egyet pedig kaptunk (5-16).

Az utolsó negyed első gólját a családias hangulatot teremtő nézők nagy örömére a 16. életévében járó Fülöp szerezte, és mint oly sokszor az est folyamán, ezúttal is Varga Dénes volt az előkészítő. A Neptun fáradt, a Vasas sorra dolgozta ki a ziccereket. Először Varga Dani oldotta meg a kötelező feladatot, később Varga Dénes és Hosnyánszky Norbi is hasonlóan "vizsgázott".

A közbeékelődött Neptun-találat után joggal mérgelődött Földi László, hiszen a hat találat alapvetően nem sok, de a bajnokság eddig legmasszívabb védőjátékát mutató Vasasnak több a megengedhetőnél. A találkozót hazai részről egy Csente-lövés (Csente Dávid a bajnoki góllövőlista harmadik helyezettje), valamint egy szemet gyönyörködtető Tóth Marci gól zárta, így lett Tóth Marci 5 gólos, a mérkőzés végeredménye pedig: Neptun VSC - TEVA-VasasPlaket 6 - 21 (3–7, 1–6, 1–2, 1–6) Gólszerzőink: Tóth M. (5), Kincses (2), Mátyás (2), Hosnyánszky (2), Varga Dénes (2), Steinmetz Á. (2), Heinrich, Kuncz, Kovács R., Kelemen, Varga Dániel, Fülöp.

Szerdán a Komjádi uszodába a Szolnok gárdája látogat, a amely a hétvégi fordulóban 21-9-et játszott a Domino otthonában.

Kánya Dávid


2007.01.22.



Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine