Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 37 1 2 ... 50 100 150 200 201  Utolsó


Hévíz után, Nyíregyháza előtt - riport Tamási Zsolttal


Tamási Zsolt: Mindenképpen szerettünk volna egy igazi látványos, gólban gazdag mérkőzéssel búcsúzni a hazai közönségtől, de sajnos az első félidőben rengeteg hiba csúszott a játékunkba. Főleg az utolsó passzokba. Tizenegyest hibáztunk. Ekkor is óriási mezőnyfölényben játszottunk, de nem sikerült gólt rúgnunk. A második félidőben azonban sokkal összeszedettebben játszott a csapat, pontosabban. Sikerült látványos gólokat rúgnunk, szinte ugyanolyan koreográfia alapján, hiszen mind a három esetben Nagy Laci adta a gólpasszt. Tehát úgy gondolom, végül is a látványos, szép gólok meccse volt ez, bár egy kis hiányérzetem van, mert úgy érzem, ebben a mérkőzésben sokkal több gól volt, de ettől függetlenül azt hiszem elégedettek lehettünk, hiszen szemre tetszetős támadásokat vezettünk a második félidőben, és azt is el kell mondanom, hogy felállt védelem ellen sikerült ezt elérnünk. Összességében elégedett voltam a csapat második félidei teljesítményével. Elsősorban Füzi Krisztián és Nagy Laci játszott jól, de kiemelném Ködöböcz Csabát, aki a Vasas saját nevelésű játékosa, aki először volt kezdő a csapatban, és rögtön egy nagyon fontos góllal tette emlékezetessé a mérkőzést, mind a maga, mind a csapat számára.


Kérdés: Mi történt a szünetben? Ez már a második mérkőzés, amikor a második félidőre egy másik csapat jön ki a pályára.

Tamási Zsolt: Most már elmondhatom, hogy akár csak egy héttel ezelőtt, most is alapos fejmosást kapott a csapat, hogy úgy mondjam, végig harsogott a szünetben az öltöző. Úgy látszik, erre van szükség, hogy felébredjenek „Csipkerózsika-álmukból” néhányan, mert valóban egy sokkal harapósabb csapat jött ki a második félidőre. E miatt én egy kicsit csalódott vagyok, mert úgy gondolom, hogy az első pillanattól így kéne játszani, és hát az utolsó percekben is rá kellett szólnom elég keményen Vass Zsoltira, hogy előre kéne játszani, nem a tili-toli passzokat erőltetni.

Kérdés: Mi a helyzet a sérültek frontján?

Tamási Zsolt: Így az év végére elég sok sérültünk lett, de Plókai Attila már elkezdte az edzéseket, és van rá esély, hogy Nyíregyházán számíthatok rá. Ugyanez a helyzet Kovrig Ákossal, aki a héten már labdás edzéseket végzett, bár voltak még fájdalmai. Tóth Andrisnak egy régóta húzódó problémája van, ami nem most, hanem még Sopronban kezdődött nála. Hetek óta sérülten, komoly fájdalmakkal játszott. Most kihagyta ezt a mérkőzést, egy kicsit talán azért is, hogy Nyíregyházán bevethető legyen. Aranyos Imrének részleges térdszalag-szakadása lett az előző mérkőzésen, Ő holnap kezdheti el a kocogást.

Kérdés: Két jóslatod nem jött be idén. Az egyik az volt, hogy az ötödik-hatodik forduló környékére áll össze a csapat, a másik pedig az volt, hogy az utolsó fordulókban várhatóan szenvedni fogunk.

Tamási Zsolt: Az első 5-6 forduló alatt kialakult a csapat gerince, de nem számítottam arra, hogy az a sorozatterhelés, amikor 20 nap alatt kellett 6 tétmeccset játszanunk, ennyire megviseli a társaságot. A holtponton azonban átjutott a csapat és a végére teljesen összerázódtunk, és a legutóbbi négy fordulóban 13 gólt rúgtunk, és helyenként látványos, jó focival szolgáltuk ki lelkes közönségünket. Most megvan az a 12 pont, amit az utolsó forduló előtt szerettem volna. Így most nyugodtan mehetünk Nyíregyházára. Az már csak hab a tortán, hogy a Nyírség közben pontokat hullajtott, és 6 pont előnnyel utazhatunk hozzájuk.
Miután a Honvédnak nagyon jó volt ősszel a sorsolása, az volt a célunk, hogy ne szakadjunk le tőlük nagyon, mert mindenképpen meg akarjuk előzni őket, és nagyon remélem, hogy tavasszal ez sikerülni is fog.

Kérdés: Az idény végére úgy tűnik, beérik a fiataloknak felkínált bizalom. Nagy Laci fontos gólokat lőtt, illetve nagyszerű gólpasszokat adott, Sallai Balázs pedig rendre góllal hálálja meg a becserélését.

Tamási Zsolt: Jól érzed ezt, és én is így gondolom, hiszen amikor a keretet kialakítottuk, tudatosan figyeltem arra, hogy fiatalok is legyenek a keretben, és nálunk nem csak a kötelező két 23 év alatti szerepel a keretben, hanem jóval több fiatal jut lehetőséghez rendszeresen. Ezért ez egy rendkívül harapós csapat, akiket rendkívül jól lehet motiválni, és ráadásul nagyon jó kondicionális állapotban is van a csapat, még akkor is, ha a szezon közben elhullajtott pontok miatt bennem óriási hiányérzet is van.

Kérdés: Nem félsz, hogy jövő héten Nyíregyházán kicsit leül a csapat?

Tamási Zsolt: Én a magam részéről egy lendületbe, tűzbe jött csapatot szeretnék látni egy hét múlva, és bízok benne, hogy sikerül megoldanom, hogy egy rendkívül motivált, harapós Vasas lépjen pályára Nyíregyházán. Ugyanis nem mindegy, hogy 9 vagy 3 pont a különbség közöttünk a tavaszi rajton. Parádés játékot nem tudok ugyan ígérni, de lelkes, és mindenhova elutazó szurkolóinknak, akik mindenhol kitartanak mellettünk az utolsó pillanatig, azt ígérhetem, hogy nem ijedünk meg a Nyíregyházától, és támadó futballal a 3 pontért indulunk harcba.


Hozzászólások (1 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine