A Nagy-családban teljes volt az egyetértés abban, hogy vízilabda nélkül lehet élni, de nem érdemes. Ennek tudatában adták 1984. július 24-én született, már akkor is Nagyra nőtt (60 cm-rel született) fiúknak a Viktor (győztes) nevet. Úgy tűnik bejött a névválasztás. Akárcsak a vízilabda…

Hogyan lett belőled vízilabdázó? Édesapám szeretett volna vízilabdázó lenni, de a szülei nem engedték meg Neki, és ahogy az már lenni szokott, az Ő álmát remélhetőleg nekem sikerül valóra váltanom. Így belőle kézilabdázó lett az Elektromosban, engem pedig kezdésképpen elvitt a Spartacusba, úszni….. Hamar kiderült, hogy nem rám gondolnak, amikor a jövő úszó generációját emlegetik, így ott is hagytam az úszást, és átmentem a BVSC-be vízilabdázni. Sohasem voltam egy „Terminátor”, és úgy érzem, nem sok fantáziát láttak bennem, na meg ráadásul úszni is utáltam. Kétkapuzásnál rendszeresen a padon ültem…. Aztán egyszer az egyik kapusunk megsérült és én bekéredzkedtem a helyére. Azóta ott vagyok. Ez életem meghatározó és egyik legjobb döntése volt: serdülő koromban már a felnőtt csapat harmadik kapusa voltam.

Volt- e azóta olyan pillanat, amikor úgy gondoltad, hogy abbahagyod? Hát azt hiszem komolyan soha, de persze volt mikor nem ment a játék, és ezért nagyon elkeseredtem. Egy kapus, ha egy meccsen mondjuk 6 gólból 3 potyát kap, akkor kap atyait-anyait, de egy mezőnyjátékos, aki ha csak 50%-san teljesít és a többiek kisegítik, akkor szinte észre sem vehető, hogy aznap nem ment neki annyira jól a játék. Persze, ez fordítva is igaz, a Szurkolók az egekbe emelnek, ha jó napot fogok ki. Engem ezeken a holtpontokon a Szüleim segítettek át. Mostanában viszont ha csalódás ér, vagy nem úgy védtem, ahogy azt szerettem volna, akkor ez már inkább nagyobb teljesítményre ösztönöz. Hogy ez így megváltozott, abban úgy gondolom, a csapattársaimnak is nagy szerepe van, akikkel nagyon szeretek együtt lenni és mindenkiben maximálisan megbízok. Nagyon jól kijövök az edzőmmel, Földi Lacival is, és óriási szerencsém van, hogy szinte csak velem foglalkozik a válogatott kapusedzője Mátéfalvy Csaba. Ezek után szinte természetes, ha azt mondom, hogy eddigi életem második legjobb döntése volt a TEVA-VasasPlaket-hez történő szerződésem. Igazából másik csapat szóba sem jöhetett, mert úgy éreztem, hogy itt tudnék a legjobban fejlődni. És ez be is igazolódott, s ezért nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki mindebben segített.

Amikor átigazoltál nem izgultál, hogy olyan nagy neveket kell a kapuból irányítanod, mint az olimpiai bajnok Steinmetz testvérek, Vindisch Feri, Mátyás Zoli esetleg Hesz Móci? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy cseppet sem, sőt azt hiszem Ők is próbára tették a tudásom és a türelmem, de aztán nagyon hamar összebarátkoztunk. Én egyébként nem vagyok bulizós, de ha kimozdulok otthonról, akkor azt csak a Csapattal teszem. Egy finom vacsi, egy kis bowling, néha egy buli, no és persze 1-2 lazító koktél után baromi jól tudjuk magunkat érezni. Nem vagyok a csapat Fábry Sándora, de szeretek viccelődni. Úgy gondolom, hogy a csapat sikere, ereje is ebben rejlik, hogy sokat vagyunk együtt, és bár tudom, hogy ez egy elcsépelt fordulat, de tényleg jó a csapatszellem, nagyon összetartunk.

Külföld? Az olimpiáig szóba sem jöhet. Ha mennék is egyáltalán, akkor is csak az olasz bajnokság első hat csapata valamelyikéhez szeretnék igazolni, bár ők igazából a külföldi kapusokat nem keresik. Fontosabbnak tartják egy-egy világszínvonalú játékos leigazolását, mint egy „flúgos” kapusét. A szerbek pedig – ahol esetleg még lehetne fejlődni – az én mentalitásomtól távol állnak. Kőkemény "gépek, katonák", éppen csak, hogy nem menetelnek.

Mi volt az eddigi legnagyobb potyád? Talán még amikor a BVSC-ben voltam és a Honvéd ellen játszottunk a Komjádiban, akkor a félpályáról kaptam egy gólt úgy, hogy a kezeim között ment be a labda. Az szörnyű volt, azt hiszem legalább fél perc kellett mire összeszedtem magam annyira, hogy ki merjek jönni a víz alól.

Nem tudom láttad-e a téli olimpián, hogy a hokikapusok szinte presztízskérdést csinálnak abból, hogy kinek van extrémebb, ezáltal nagyobb szerencsét hozó fejvédője? Neked van valami kabalád, szertartásod, babonád? Mindig más, mert mindig jön valami új, amiben hiszek. Most pl. minden fontos meccs előtt rákot eszek, hekkel, mártással és rizzsel. De ezelőtt is mindig volt valami, amit mindig addig csináltam amíg jól ment a játék, aztán amikor úgy éreztem, hogy cserbenhagyott, akkor én is váltottam. Amikor meg megint jól sikerült egy meccs, végiggondoltam, hogy aznap mit csináltam a meccs előtt, aztán akkor egy darabig abban hittem. A vízben pedig minden meccs előtt, sőt minden negyed előtt körbeütögetem a kapufákat, de ezt már kiskorom óta így csinálom. Aztán volt például olyan is, hogy Anyukám, aki nagyon hisz a feng-shuiban mondta, hogy ha a szerencsesarokban lámpát égetek, akkor az erőt ad, ebben sokáig hittem…. Minden meccs alatt ott égett az én erőt adó lámpám. Az már egy más kérdés, hogy később kiderült, hogy ez nem is a szerencse-, hanem a szerelemsarok volt. Az a lényeg, hogy higgyen valamiben az ember, de legfőképpen önmagában.

Akkor most mi van azzal a szerencsesarokban égetett lámpával? Meghozta az igazit vagy még reménykedhetnek a lányok? Én azt hiszem, hogy megtaláltam az igazit. Másfél éve, mióta a barátnőmmel együtt vagyunk, nincs szükségem semmiféle lámpára. Ő a Corvinus Egyetemen, én pedig a Testnevelési Egyetem rekreáció-sportmenedzser szakán tanulok. Együtt kínlódunk a vizsgaidőszakokban, bár én sokat halasztok a sporttal kapcsolatos elfoglaltságaim miatt. Ha teheti, minden meccsemre elkísér és most már a Szüleim után (akik nagyon fanatikusak) Ő a legnagyobb Szurkolóm. Lassan szakértő lesz. Emellett nagyon megértő és remekül főz. Ezen kívül a Dan Brown könyvekért például külön harcot vívunk, hogy melyikünk olvassa előbb.

Ha másik sportágat kéne választanod, mi lenne az? Másik sportág? Szóba sem jöhet. Csak a vízilabda. Egyszerűen imádom, beteg vagyok, ha esetleg 2 napig nem vagyok vízben. Imádom a csapatot, a meccsek hangulatát és nyerni, nyerni, nyerni. Szeretem a meccsek előtti feszültséget, ami persze rögtön elmúlik, ahogy a nagylábujjam megérzi a vizet. Magyar Kupákból már jól állok, háromszor nyertem. Talán ezek voltak eddigi pályafutásom legemlékezetesebb, legboldogabb napjai, pillanatai. Aztán fantasztikus volt Izmírben is 60 ezer ember előtt az Universiadén részt venni. Olyan volt, mint egy mini olimpia. Ugyanúgy falut építettek fallal körbevéve, beléptetőrendszerrel, megnyitó- és záró ünnepséggel, koncertekkel, mintha az olimpián lennénk. Sajnos csak az ezüstérmet sikerült elhoznunk, akár csak a junior Eb-n és Vb-n. Legközelebbi álmom az idei felnőtt EB-re kijutni, de természetesen a legek-lege az olimpia lenne, és egy bármilyen színű olimpiai érem.

Ebben a szezonban nagyon jól megy a védés. Lassan annyi pezsgőt nyersz - mint legjobb játékos, hogy Nálatok a "pezsgő" fürdő lassan szó szerint értendő. Nem tudom, hogy a rák mártással, vagy a hosszú hajat felváltó rövid haj (most már biztosan tudjuk, hogy az erő nem a hajadban van) az idei szezon kabalája, de mit szólnál, ha babonából minden meccs után, mikor a Nemzeti Sportban kiemelik a neved, fél centit levágnál a hajadból? Így reményeink szerint, az Eb-re már kopaszon utaznál. Na, áll az alku? Boldogan.

Mi pedig reménykedjünk, hogy egyre többet olvashatjuk az újságokban: „…és akkor elkezdődött a Nagy Viktor show......"