Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 44 1 2 ... 50 100 150 200 201  Utolsó


Kupaelőkészület sérüléshullámmal – Villáminterjú Tamási Zsolttal


„Sajnos rossz híreim vannak, mivel a csapatot sérülés- és betegséghullám érte el. Schultz Levente combizom húzódást szenvedett a pénteki bajnoki mérkőzésen, ezért szerdai Cegléd elleni játéka kérdéses” – mondta Tamási Zsolt hétfőn.

„Valószínűleg Tóth András sem játszhat, mivel vírusos fertőzést kapott. Rob Kornél is megsérült, szintúgy Weitner Ádám, aki a kispesti rangadón Kellertől kapott rúgást a hátába, és bordafájdalmai vannak – panaszkodott edzőnk.
Hozzátette: hétfőn két edzéssel készültünk a kupamérkőzésre, kedden egy alkalommal gyakorlunk. Szerdán 9 órakor indulunk Ceglédre.
Tamási Zsolt kiemelte, hogy az edzéseken elsősorban a helyzetkihasználást gyakorolták, mivel az elmúlt mérkőzéseken bebizonyosodott, ez a csapat játékának leggyengébb pontja.
„A Cegléd elleni nyolcad-döntő mérkőzésen a sérülések ellenére mindenképpen szeretnénk jól teljesíteni, és egyértelműen a győzelem a célunk”- emelte ki Tamási Zsolt. Majd így folytatta: ez lendületet adhatna a soron következő négy bajnoki találkozóra, amelyek közül hármat hazai pályán kell megvívnunk, és mindenáron a 12 pont megszerzését tűzzük ki célul. Aztán november 29-én következhet a nyíregyházi kirándulás – hangsúlyozta Tamási Zsolt.

Zé-(Réz)


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine