Szerda 13 óra. Cegléd. Nulla fokhoz közeli hőmérséklet. Ki a fene megy ilyenkor meccsre?
Cegléd felé autózva azon töprengtünk, hogy vajon 40-en vagy 50-en leszünk –e csapatunk ceglédi vendégjátékán.
Meg azon, hogy ki fog gólt rúgni, hiszen akitől a gólokat várhatnánk, Schultz, Weitner és Rob sérült.
Ráadásul a Cegléd várhatóan 10 emberrel fog védekezni, ami tudvalevőleg nem fekszik a mieinknek.
Egyszóval úgy gondoltuk, hogy az előjelek alapján minden bizonnyal egy hangulattalan szerda délutáni meccsen unatkozhatunk a lelátón. És akkor még örülhetünk, ha nyerünk.
Tévedtünk. Na nem abban, hogy örültünk a győzelemnek, az még egy kicsit messze volt. Addig még nagyon sok dolog történt, és ráadásul el kellett telnie 120 perc tiszta játékidőnek.
Az első meglepetésünk az volt, hogy a 800,-Ft-os belépőért nem „lapos” oldalra mehettünk, hanem a fedett lelátón biztosítottak nekünk helyet.
A második meglepetés az volt, hogy a mérkőzés kezdetére mintegy 200 –an jöttünk össze a vendégszektorban. Erre senki nem számított.
A harmadik meglepetés elmaradt, mert a 10. másodpercben Szilveszter Feri lövését kivédte a ceglédi kapus.
Sebaj. Van másik.
Két perccel később újabb helyzet csatáraink előtt, de ez is kimaradt.
És ez így ment nagyjából 90 percig. Egyik helyzet maradt ki a másik után. 100 %-os helyzetet sikerült kihagynia Keresztúrinak, Szilveszternek, Gaálnak, Hámorinak, és minden bizonnyal sorolhatnám, de több most nem jut eszembe.
Ja, közben lőttünk is egy gólt, de Sápi Csabának ez sem tetszett, és nem adta meg.
Tovább támadtunk, a Cegléd tovább védekezett. Némi változatosságot talán csak az jelentett, amikor Sápi Csaba nemes egyszerűséggel intett „tovább”-ot, olyankor, amikor a ceglédi kapus 3 perc 16 másodpercig bűvészkedett a labdával kirúgás gyanánt, vagy amikor Plókai Attilát talpalta le ugyanez a kapus a büntetőterületen belül. De lássuk be, csúnya dolog is lett volna, ha a játékvezető magára vállalja azt a feladatot, hogy esetleg eldöntse a mérkőzést.
Az első félidő vége felé a lelátón lelkesen szurkoló ceglédi ifisták aztán úgy döntöttek, hogy gusztustalan ez nagy béke a lelátón, és megpróbálták a piros-kék szurkolók idegeit. Nyertek. Alig hogy felhangzott a „Csak a Kispest!” kiáltás, máris néhányan úgy érezték a mieink közül, hogy ez tűrhetetlen. A rendezők gyors közbeavatkozásának köszönhetően nem lett komolyabb következménye az esetnek. Meg kell jegyeznem, hogy a rendezők –a jó magyar szokással ellentétben- nem a vendégeknek estek neki, hanem belátva a hazai szurkolók sportszerűtlenségét, őket távolították el a lelátó másik végébe.
A második félidőt ott kezdtük, ahol az elsőt befejeztük.
Támadtunk, nyomtunk, nyomtunk és támadtunk. Eredménytelenül.
Ez a félidő kétségtelenül a ceglédiek kapusáról szólt, aki szinte mindent megfogott. Sőt egy idő után úgy gondolta, hogy ez nem elég, és egy egészen másik szakma babérjaira tört. Egy angyalföldi akció után –miközben élő ember nem volt a közelében- eljátszotta Chacon tizedik menetbeli nagyhalálát. Ezzel a produkciójával nem aratott osztatlan elismerést, amiért élénk gesztusokkal adta minden angyalföldi szurkoló tudtára, hogy mit lehet csinálni a micsodájával. Ezen kívül ráadásul mindent megfogott, és ezzel jobban bosszantott minket, mint mutogatásával.
Elkezdődött a hosszabbítás.
Ebből az ünnepélyes alkalomból a Cegléd először jutott el Bíró kapujáig, és, ha már ott voltak, meg is zörgették a kapufát. Meghűlt az ereinkben a vér. Itt akár egy kóbor góllal ki is kaphatunk, ki is eshetünk. Szerencsénkre a ceglédiek nagyjából összes puskaporukat elsütötték ezzel a kapufával. Ugyan vezettek még támadásokat, de azok veszélytelenek voltak. Viszont azáltal, hogy a kapufa után nekik is eszükbe jutott, hogy akár tovább is juthatnak, egy kicsit fellazult a védelmük, és több teret engedtek támadóinknak. Nekik viszont ma ez sem volt elég. Egyszerűen semmi nem sikerült. Hiába mentek előre, küzdöttek, hajtottak játékosaink, a meddő mezőnyfölénynél többre nem futotta. Egészen a 118. percig. Ekkor, amikor már azt számolgattuk, ki rúghatja a bűntetőket, és azon gondolkodtunk, hogy Bíró Szabi mennyire lehet lemerevedve, miközben a ceglédi portást jól bemelegítettük, Keresztúri András megszerezte a vezetést. Egy jobbról beadott labdára egyszerre rajtolt Szabó Attila és a ceglédi kapus. A kapus, aki valószínűleg a mérkőzésen első hibáját követte el, nekiesett a fejelni felugró Szabó Attilának, aki tovább csúsztatta a labdát a középen érkező Keresztúrinak, aki most már nem hibázott.
Idegnyugtató gól volt.
A játékosok is megnyugodtak, hiszen a hátralévő két percben még két szép támadást vezettek, de láthatóan gólt már nem akartak rúgni. Megvan az az egy, ami feltétlen kellett.
Még egy kis izgalom maradt a végére, amikor egy ceglédi szurkoló hozzávágott egy öngyújtót Tamási Zsolthoz. A szurkolót elvezették, mint Sápi Csaba a meccset.
Vége!
Azért a végére is maradt egy meglepetés. A pályáról lejövő ceglédi játékosok sajátjaik mellett, megtapsolták a Vasas szurkolóit is. Szép jelenet. Miután a szurkolók is megtapsolták a fantasztikusan küzdő ceglédi csapatot, ellazulhatnak az izmok, mehetünk haza.
Azért a helyi rendezők megkérnek még minket, hogy kerülő úton hagyjuk el a stadiont a „jobb a békesség” elv alapján. Ez a legkevesebb. Csöndben mondjuk egymás között, „hú de nehéz volt”. De ott vagyunk a tavaszi folytatáson, talán egy megerősödött csapattal.
És még valami.
Amikor legutóbb a legjobb nyolc közé jutottunk, akkor döntőt játszottunk.
Emlékszik rá valaki?
