Mindannyian éreztük, hogy fantasztikus 2 nap elé néz mindenki akinek a VASAS női röplabdacsapata valemennyire is fontos. Mondhatnánk a lányok nyugodtan készülhettek a salgótarjáni kupadöntőre, hiszen a legszebb eredményt már hozták. Ők a magyar bajnokok, akik bármit is játszanak a kupában ezt elvenni, elvitatni már nem lehet.

De nem volt ez ennyire egyszerű. Tavaly nem volt a csapatunk a legjobb négy között a Magyar Kupában, és 14 éve nem nyerte el azt. Ez és a tény, hogy a tavalyi bajnok, a rájátszásban elkerült BSE csapata lesz elődöntőbeli ellenfelünk, alaposan felcsigázta mindenki érdeklődését. Olyan felhangok mellett kellett megnyernünk a MK-t, miszerint a VASAS nem lett volna bajnok, ha nem a nyíregyházi lányokkal csapnak össze a döntőben.

Persze ezt csak azok gondolhatták így, akik valamilyen fogadott vakság alapján, az alapszakasz és a rájátszás történéseit abszolút figyelmen kívül hagyva, csak és kizárólag a tavalyi bajnok BSE csapatával voltak elfoglalva.

Hát tévedtek. A VASAS bebizonyította, hogy méltán lett bajnok, és egyértelműen kiemelkedik a mai magyar mezőnyből, míg Lufiék végtelenül szimpatikus gárdája megmutatta, hogy a tudatos felkészülés a bajnoki hajrára eredményes volt.

De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe. Az elődöntő számomra, és ezzel talán nem vagyok egyedül, fontosabbnak ígérkezett, mint a lehetőség szerinti döntő kedden. Hogy miért, arra egyszerű a válasz. Még mindig akadt egy a vakok és gyengénlátók köreibe tartózó néhány fanatikus, aki azt gondolta, hogy valamiféle véletlen kisiklás volt az mezőny legkiálhatatlanabb, legarrogánsabb csapatának a BSEnek bajnoki (le)szereplése. Maguknak és nekik kellett bizonyítania a VASASnak, hogy ki is itt a sztár!

Lehetne itt sok cifra mondattal próbálkozni, de egyszerűen azt kell hogy mondjam, a riválisnak semmi esélye sem volt a 100%-on égő VASAS gárdával szemben. Megtörtént az amire senki még csak gondolni sem mert volna az alapszakaszban, simán 3-0-ra semmisítettük meg a, mondjuk ki bátran, nagy „bronzcsapat”-ot. Fantasztikus volt, annak ellenére, hogy Kasziba Pista mester még a régi szép idők emlékére sem kínálta meg az angyalföldi szurkolókat azzal a bizonyos sörrel amit annyira kértek tőle. De hát mind ismerjük őt, nem a szociális érzékenységéről hiresült el az egykor még a VASASsal bajnokságot nyerő veterán.

Nagy elégtétel volt ez a győzelem, gondoltam akkor most nyugiban megvárom a csajok simán behúzzák a nyírségi gárdát, és gyarapítják az idén aranyaink igencsak meggyőző számát. Hát nem így lett…

Legalábbis két dolog nem, a simán és a nyugiban. Alig bírtam magammal már a meccs előtt három órával emésztett a gyomorideg. Mondtam is Borkovits Zolcsinak, menjünk már, csináljunk valamit, például tapsoljunk egy újabb megérdemelt BSE bronzhoz. Kínkeservesen, de valahogy eltelt az a három óra. Szépen lassan összegyültek a VASAS szimpatizánsok, és láttam nem csak engem érintett meg az, hogy immár a kupadiadal is elérhető közelségbe került. Megkezdődött a meccs és lányink ott folytatták, ahol abbahagyták hétfőn mikor a BSEt végezték ki. De az NRK is úgy gondolta, szépen csillogna egy újabb kupa a vitrinjükben, így egy ellazázott első szett után sarkukra álltak, és elvették tőlünk azt a bizonyos kritikus második szettet. Sőt drámai csatában a harmadikat is.

Na ez az a pont, ahol eddig mindig hagytuk elmenni a hajót. De most nem! A lányok felálltak, meccsen belül végre ritmust tudtak váltani, úgy mint a mikor 0:2-ről fordítottak a bajnoki dontőben. Bevallom én már nem tudom meg soha mi történt a 4-5. szettben, mert egy 22 colos dobbal közelharcoltam, a végkimerültséghez közelítve. Meg is jegyezte Póló, hogy nem igaz hogy egész meccsen ütöm és még csak ki sem szakad. Nem szakadt és így a bőrön tükröződő képekből értesültem a meccs állásáról.

Alapvetően három információ jelent meg a „képernyőmön”: nyitás után önkívületben a labdát szemmel kergető, magukból kikelve kiabáló arcokat láttam, aztán egyszer csak lassan elindultak a karok az ég felé, tudtam jön a végkifejlet. Lelkesen ütögetve tovább vártam a két leghetőséget: kar leenged, halk húú, hanghatás mellett a nyírségieké a pont, de aztán egyre gyakrabban csaptak a magasba azok a karok, hangos üvöltéssel párban jelezve, a VASAS újra előnyben. Mosolyogva nézegettem és ütöttem a „monitort”, éreztem meglesz, és tudtam ez mit jelent majd nekünk. Azt, hogy 2004-2005-ben nincs jobb csapat a VASASnál, azt hogy végre egymás nyakába ugrálva a két Zolink bebizonyította a magyar röplabdás világnak, hogy eljött az idő egy korszak- és szemléletváltáshoz, hogy a fiatal lendületes edzők vegyék át azok helyét ebben a szakmában akik már nem tudják elérni azt amire a szükségünk van.

Gondolatok:

Mindenekelőtt szeretném megemlíteni, hogy a Nyíregyháza méltó és nemes ellenfél volt, minden téren teljes szimpátiával gratuláltunk nekik, ahhoz a két ezüsthöz amiért nem kevesebbet dolgoztak egész éven át mint a mi lányaink az aranyért. Az őszinte gratulációt lelkes tapssal viszonozták. Jó látni hogy a fiatal lelkes csapatot hasonlóan korrektül vezeti Lufi és Ricsi, mint a mi két Zolink. Csak így tovább!

Két ember drámai napjai voltak ezek a VASASén kívül. Ez a két ember a csapatunk kapitánya Nyári Virág, és az őt helyettesíteni hivatott Kovács Timi. Előbbi az egri korházból szurkolta végig csapata újabb diadalát. A kupa egyik fülét mindig is az ő keze fogja majd. Velünk volt lélekben ezért mi pedig megleptük egy látogatással a döntő után. A másik oldalon Pálcika csodásan tette a dolgát, magáért, a VASASért, Virágért küzdve megmutatta, nem véletlenül egyik nagy-nagy kedvence ő a mindenkinek. Felnőtt a feladathoz, hiszen a bajnoki döntőben még mellékszereplőként, de itt már igazi BAJNOKKÉNT járult hozzá ehhez a gyönyörű sikerhez.

Fantasztikus emberekkel találkoztam ezalatt az év alatt. Kezdve a csapat tagjaival, az edzőkkel, „PszihoZsuzsival”, egy két igen laza szülővel (Meléndez és Soós apukák például) és a szurkolókkal.

De szeretnék egy maréknyi embert kiemelni. A két Zoli ráckevei baráti köre, számos helyre követte barátait a diadalmas uton. Itt is itt voltak, önkívületben buzdítva a haverok csapatát. Mi több percnyire lankadtam az ütemekkel, rögtön rámszóltak, nyomjunk már valamit vazze!

Fantasztikus év volt!

BAJKNOKOK VAGYUNK! A KUPÁT ELNYERTÜK! Zenghet a dal ezentúl is: „ A VASAS győzni fog alé…”

Tóth Szabolcs