Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
Elôzô 1 880 1 2 ... 1000 1230  Utolsó


2006.01.11. - Kézilabda: Vereség – hatalmas küzdelemben


Cornexi-Alcoa HSB Holding – Vasas-Invitel 28–27 (14–13)

A bajnokság szeptemberi kezdetén talán csak a Vasas-hívek reménykedtek abban, hogy csapatuk az EHF-kupa győztes Cornexi otthonában sem lép pályára esélytelenként, mostanra viszont a piros-kékek egyre javuló teljesítménye, valamint a fehérváriak mérsékeltebb eredményei következtében már nem lehet „totónyelven szólva” fix egyesre venni a mérkőzést.

A találkozó előtt a hazaiak vezetőedzője elmondta, a szünetben támadásban és védekezésben is szerkezeti változtatásokat hajtottak végre. Ennek egyik eleme a nyitott védekezés volt, amely csak esetenként okozott problémát a Vasas számára, összességében viszont sok keresztmozgással és üresbe futással megtalálták ennek a játéknak az ellenszerét.

Szvetlana Moszkovaja góljával indult a mérkőzés, amely után a Cornexi Tápai Szabina vezérletével fordított, de szokásos hatos falat védekező piros-kékek nem hagyták elhúzni a három világbajnoki résztvevőt (Balogh Beatrix, Kenyeres Fanni és Sugár Tímea) is felvonultató hazai együttest. Bátran vállalkoztak egyéni akciókra a szélsők, a rendkívül szoros emberfogást kapó Tomori Zsuzsa pedig igyekezett (gól)passzaival a csapat segítségére lenni. Sajnos a Cornexi a Vasas másik átlövőjét, Szilágyi Anettet is igyekezett kivenni a játékból, aki végül gól nélkül zárta a találkozót. Noha támadásban láthattunk néhány bizonytalankodást a feszes védekezésnek, valamint Triffa Ágnes védéseinek köszönhető első két harmadában nem tudott egy-két gólnál nagyobb előnyre szert tenni a Cornexi (9-8). Aztán a Tápai Szabina kiállítását követő emberelőny mintha a vendégeket zavarta volna meg, a fehérváriak pedig előbb három (11-8), majd öt gólra növelték előnyüket. Szerencsére a piros-kékek nem roppantak össze – no meg bizonyára használt Mocsai Lajos időkérése is –, így a játékrész végére az első két gólját megszerző Tomori Zsuzsa, valamint Simon Orsolya és Őri Adrienn találatainak köszönhetően csak egy gólnyi volt a hazai fór (14-13).

A lendületet a pihenő sem törte meg, sőt a másik félidő elején fordított a Vasas (14-15). Ezután sajnos kisebb visszaesés következett be a piros-kékek játékában, valamint szinte folyamatosan emberhátrányban játszott a Vasas, egyszer harmincnégy, egyszer pedig harminchat másodpercen át pedig csak négyen voltak pályán a vendégek hat hazai játékos ellen.

Ismét megugrott a Cornexi (20-16), a találkozó viszont az angyalföldi drukkerek legnagyobb örömére még ekkor sem dőlt el, hiszen a piros-kékek ismét tudtak újítani. Nagy szerepe volt a felzárkózásban Triffa Ágnesnek is, aki összesen négy, ebből a második félidőben három büntetőt hárított, valamint Tomori Zsuzsának, aki az emberfogásból időnként kibújva lőtt további három gólt, emellett pedig többször is kihagyhatatlan helyzetbe hozta Szvetlana Moszkovaját, a beálló végül nyolc gólig jutott (22-22).

Rendkívül kiélezett végjátékot hozott a mérkőzés – amely záró harmadában több bírói ítéletet is vitattak a vendégek, talán nem minden alap nélkül –, ezt pedig a rutinosabb Cornexi bírta jobban. Szűk két perccel a lefújás előtt újra két góllal volt az előnyük, bár Mocsai Lajos még időt kért, Gorova pedig betalált, hiába támadtak a végén a piros-kékek az eredmény már nem változott (28-27).

„Jó mérkőzést játszottunk, sajnos a végjátékban a kiállítások minket sújtottak, nem értem, miért nem lehet honorálni egy kiscsapat erőfeszítéseit – kezdte a találkozó értékelését Mocsai Lajos. – Ezzel együtt büszke lehetnek a lányok, hiszen profin, taktikusan, okosan kézilabdáztak, és kétszer is vissza tudtak jönni több gólos hátrányból. Természetesen kiderült, még kell tanulni a kulcshelyzetek kezelését, és még hidegebb fejjel kell játszani a döntő pillanatokban. Teher alatt nő a pálma, szóval további ilyen jellegű tapasztalatokra van szükségünk a fejlődéshez azzal együtt is, hogy a mai napon a csapat a limit tetején játszott.”

Rác Benedek Balázs


2006.01.11.



Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine