Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
Elôzô 1 998 1 2 ... 1230  Utolsó


2006.04.08. - Röplabda: Megvan a döntő !


NRK Nyíregyháza – Vasas Opus-Via Óbuda 0:3 (23, 22, 20)

Mondhatnánk, ez könnyen ment. Természetesen mindenki tisztában van azzal, talán csalóka az elődöntő három nullás végeredménye, hiszen azért a négy között már nincs könnyű ellenfél, ráadásul a Nyíregyháza tavaly is és idén is komoly ellenfele volt a Vasasnak.

Ezúttal azonban nem adtak esélyt az angyalföldi lányok, és magabiztosan – kétszer is idegenbeli győzelmet aratva – a lehető leggyorsabban lezárták a döntőbe jutás kérdését. Így nincs már szükség a hétfői Folyondár utcai, s a szerdai nyíregyházi összecsapásra, a csapat szusszanhat egyet, majd a győzelem adta lendülettel készülhet az idény hátralévő nagy feladataira.

Hiszen a bravúros siker ellenére, a legnagyobb győzelmek – remélhetőleg – még a csapat előtt állnak, gondolunk itt a bajnoki döntőre, valamint a Magyar Kupa négyes döntőjére.

A szombati mérkőzés nagyban hasonlított, az előző kettőhöz, hiszen ezúttal is nagy küzdelemben dőlt el az összecsapás, noha a még nagyobb tét miatt, kicsivel több hiba csúszott a játékba. Mindhárom szett szoros volt, ha néha sikerült is elhúznia a Vasasnak, a végjátékra mindig feljöttek a hazaiak, ahol azonban már nem voltak képesek a maguk javára fordítani a mérkőzést a határozottabb, figuratívabb piros-kékek ellen.

„Természetesen boldog vagyok, hogy sikerült bejutnunk a döntőbe – mondta Jókay Zoltán. – A párharc előtt sem foglalkoztam azzal, ehhez hány meccs szükséges, most pedig a BSE-ről nem szeretnék még beszélni. Mindig csakis a következő mérkőzés számít. Örömteli, hogy újabb lépcsőfokkal jutottunk feljebb, a bajnoki döntőt most azonban egy kicsit el kell felejteni, hiszen előbb a Magyar Kupa négyes döntője következik, ahol szintén szeretnénk a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, s csak utána következhet a BSE elleni párharc.”

RBB


2006.04.08.



Hozzászólások (3 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine