Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
1 1 2 ... 50 100 150 200 201  Utolsó


"Gólzáporos" győzelem a Szeged ellen


Nagyjából 15 perccel kezdés előtt derült ki, hogy ma aztán tényleg muszáj nyerni, hiszen a Nyíregyháza megverte a Honvédot, így, amennyiben mi nem hozzuk a meccset, megelőznek minket. Sőt, vereség esetén még a dobogóról is leszorulunk. Nos, ha valamitől, akkor ettől nem fognak oldódni a hetek óta emlegetett görcsök.

Nem is kezdődik jól. Ugyan mi támadunk, de szokás szerint eredménytelenül. Az 5. percben már a második szögletünket lőhetjük, de a lepattanó labdával a felezővonaltól megiramodik a szegediek tizenegyese, és Vass Zsoltot lehajrázva hatalmas gólt lő az elvetődő Posza Zsolt fölött a hálóba. A legteljesebb hidegzuhany. A nézőtéren mindössze a 20-30 szegedi örül, míg nagyjából 1500 hazai bánkódik.
A csapat viszont nem adja fel. Egymás után vezetjük a támadásokat, és kb. a 20. perctől kezdve ezek már összeszedettek, végiggondoltak. Nagy Laci szeretne végre gólt lőni, és nagyon szeretne, és nagyot szeretne. A végeredmény; ígéretes helyzetből bődületesen fölé lövi a labdát. Schultz Levi előtt adódik még nagy lehetőség, de a labda centikkel ugyan, de elkerüli a kaput. A fiatal, lelkes szegedi csapat védekezik, és megpróbál kontrázni.
Aztán a 36. percben nem hiszünk a szemünknek. Miután a szegedi kapu előtt egy nagyobb kavarodásban hátulról beletalpalnak Weitner vádlijába, Arany Tamás játékvezető a 11-es pontra mutat. Kétszer kell odanéznünk, hogy egyszer elhiggyük. 2002. április 10-e óta első alkalommal állhat piros-kék játékos a büntetőpont mögé. Annyira szép, hogy biztos nem is igaz, és Keresztúri kihagyja.
NEM!
Keresztúri András, aki egyébként holnap ünnepli születésnapját, magabiztosan értékesíti a büntetőt. (1-1)
És nincs még vége. Csapatunk lendületbe jött, és tovább nyom. Mindössze négy perccel az egyenlítőgól után Kollár Zsolt dönt úgy, hogy mintegy 25 méterről elenged egy lövést. Megérte, mert a lövés egy védőn irányt változtatva, a meglepett kapus feje fölött hullott a hálóba. (2-1)
Hihetetlen. Két gólt rúgtunk. Ilyen utoljára Balassagyarmaton fordult velünk elő. Éppen itt volt az ideje.
Kérdés, mit hoz a második félidő. Sajnos csapatunkban benne van, hogy két ellentétes félidőt produkáljon. Most nem így történik. Látszik a fiúkon, hogy mindenképpen nyerni akarnak. Ráadásul ez a Szeged nem az a Szeged, aki ezt megakadályozhatná. Lelkesek, de ma ennyit tudnak. Állandóan a szegedi térfélen folyik a játék, és játékosaink egymás után dolgozzák ki a helyzeteket. Az első negyedóra Nagy Laciról szól, aki rendre nagy játékkedvvel fut el a jobb szélen, és láthatóan szabályosan nem is tudják tartani. Egy idő után elveszíti a fejét, félő, hogy lapot is kap, de Arany Tamás ma nem bántja, Ő pedig néhány perc múlva megnyugszik, és innentől csak a játékra koncentrál.
Weitner Ádám is nagyon szeretne már gólt rúgni, nem sikerül. Pedig Keresztúritól nagyszerű labdát kap, amelyet jól is vesz le, de a befejezés nem sikerül. Pedig nem sokon múlott.
Keresztúri viszont ma nem hibázik. Gaál Lacitól kap a bal szélről nagyon jó beadást, amibe már csak bele kell bólintania, és máris az áll az eredményjelzőn; 3-1.
Sőt a gól után még két lehetősége volt, de egyik alkalommal sem sikerült elérnie a labdát. Talán, ha az első félidőben jönnek ezek az indítások, akkor még megvan.
Így viszont maradt az eredmény, és 1500 boldog ember mehetett haza a Fáy utcából szombat este. Csak az a 20-30 szegedi volt érthetően rosszkedvű. Az viszont talán kevésbé érthető, hogy miért kellett „cigány”-ozniuk, „mocskos Vasas”-ozniuk, és miért egy politikai pártot, kellett felelőssé tenni vereségükért. Amennyire szimpatikusan szurkoltak a mérkőzés elején, annyira visszataszító volt amit a második félidőben műveltek.
Az viszont elmondható, úgy tűnik, a fiúknak jót tesz, ha győzelmi kényszer alatt játszanak, ha azt érzik, hogy ott liheg az üldözőboly a hátunk mögött. Ha ez kell a sok gólhoz, hát legyen. Jöjjön végig a nyomunkban a Nyíregyháza.

Villáminterjúk:

Kérdés: Vége a mérkőzésnek. 3-1 Gólzápor?
Tamási Zsolt: Nekünk igen. Úgy gondolom, gyermeteg gólt kaptunk az ötödik percben, és onnantól kezdve a csapat óriási iramot diktált, és ez mindenképpen dicséretes. Kicsit azért vagyok elégedetlen, mert úgy érzem, több gól volt ebben a meccsben.

Kérdés: Keresztúri András úgy tűnik, megtalálta a góllövő cipőjét.
Tamás Zsolt: Ideje volt, és nagyon örülök neki, mint ahogy Füzi és Kovrig teljesítményének a középpályán, valamint annak, hogy Schultz Levi is nagyon hasznosan játszott ma. Úgy tűnik, talán Gaál Lacinak is visszatér az önbizalma, és remélem, Nagy Laci is meghálálja a bizalmat a következő mérkőzéseken. Annak külön örülök, hogy a csapat játékán nem látszott a szerdai 120 perces küzdelem. Közönségünknek pedig ma is, mint minden eddigi meccsen köszönjük a szurkolást. Remélem, az utolsó négy fordulóban a szezon-eleji formánkat fogjuk futni, és akkor tavasszal nem lehet gond.

Kérdés Gaál Lacihoz: Nagyon szép volt a harmadik gól előtti beadásod.
Gaál Laci: Igen, úgy érzem, hogy a széljátékunk akkor hatásos, ha minél több ilyen beadás érkezik belőle. Hála Istennek, sikerült most ebből gólt szerezni. Ebből kéne minél több és akkor nem három, hanem lenne öt, vagy hat gól. Hajrá Vasas!


Hozzászólások (2 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine