Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 75 1 2 ... 100 150 200 201  Utolsó


Szurkolói szemmel


2005. szeptember 9.



Ez az a nap, amelyet a piros-kék szurkolók már nagyon vártak, hiszen ezen a napon női kéziseink a Dunaferr csapatát fogadták. A leglelkesebb és mindenre elszánt hívek már négy óra előtt a Fáy utcában voltak, hiszen ekkor kezdődött a nagyra becsült és sokra hivatott ifi csapatunk mérkőzése.


A kezdéskor még kevés ember volt a lelátókon, de a lányok játékában ez nem volt észrevehető. Csapatunk jól játszott és mindent megtett a győzelemért, ami sajnos most nem sikerült. De ne csüggedjünk, hiszen mindjárt itt a szerda, amikor a Cornexi ifijei ellen bizonyíthat a csapatunk. Szinte épphogy befejeződött az ifik meccse máris jöttek a felnőttek. Álomszerűen kezdődött a mérkőzés számunkra. Az első félidőben minden összejött, joggal lehetett hangos a maroknyi ám lelkes Vasas tábor. A mérkőzés félidején a kijelzőn 13-11-es angyalföldi vezetés volt olvasható. A folytatás sajnos már nem úgy sikerült, ahogy azt mi álmainkban elképzeltük…


Görcsössé váltunk, elfáradtunk, a passzok rosszak voltak. Sajnos, ahogy közeledett a meccs vége a két csapat közötti különbség egyre nagyobb lett. A találkozót végül 28-21-re a Dunaferr nyerte de ezen a mérkőzésen is láthattuk, hogy a lányok mindent megtettek a győzelemért.


Kíváncsian várjuk a szerdát, amikor a Cornexi csapata lesz az ellenfelünk. A meccs után jó volt látni, hogy a szurkolók többsége nem hazafelé indult, hanem a Komjádi uszoda felé, ahol a vízilabda csapatunk a Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzését játszotta az Újpest ellen.


Akik kilátogattak a mérkőzésre, láthatták, hogy a Vasas fiataljai parádéztak és bizonyították, hogy helyük van a csapatban. A meccs második felében a piros-kékek megpróbáltak nagyobb sebességre kapcsolni de a lilák is felpörögtek, és egyfajta adok-kapok alakult ki. 


Vasas győzelem egy percig sem volt kérdéses csak a gól különbség volt az egyetlen kérdés, amire nem tudtuk ekkor még a választ. Egy közepes meccsen végül is 14-10-re nyert a csapatunk, ami elég is lehet a továbbjutáshoz, de azért várjuk meg, mit hoz a szombat esti találkozó. Sajnos arról is kell néhány szót említenünk, hogy ez a mérkőzés nem nagyon hozta lázba a szurkolókat. A hangulatról meg jobb nem is beszélni….

Vigyorex


Hozzászólások (1 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine