Leggyakoribb keresések
KifejezésKeresések
Nyomtatható verzió
 Megjelenítés módja:
 
Elôzô 1 198 1 2  Utolsó


2005.11.26. Szurkolói szemmel – MKB Euroleasing Vasas Csata DSE - Ceglédi EKK


100%-os női kosárlabda csapatunk a Cegléd együttesét fogadta a Csata utcai csarnokban. Kevés néző látogatott ki a mérkőzésre és szurkolásról egyelőre még nem beszélhetünk.

A papírforma alapján sima mérkőzésre számítottunk, de a meccs mást hozott számunkra. A vendégcsapat nagyon felszívta magát erre a mérkőzésre, és szoros csatát láthattunk.Nyílt, de kapkodó játék jellemezte a mieinket, míg a Ceglédiek sorra szerezték a 3 pontosokat, amíg mi csak 2 pontosokat gyűjtöttünk, igaz az első negyed 19: 15-ös angyalföldi vezetéssel zárult. A második negyedben már jobban odafigyeltünk a büntető területen kívülről eldobott labdákra és a lepattanókat is sorra megszereztük. Nagyon sok volt a személyi hiba és a büntető dobás is. Kicsit unalmas második negyed 13-13-as döntetlent hozott ezzel a félidőben az állás 32-28!


A szünet nem tett jó a Vasas játékosainak, hiszen a folytatásban még nagyobb volt a kapkodás és a felelőtlenül eldobott labdák. A ceglédi csapat nagyon jól szervezte védelmét és a lepattanókat is sorra ők szerezték meg. Ennek eredménye 14-18-as vendég siker volt. Következett a mindent eldöntő negyedik negyed! Az utolsó játékrészre a piros-kék lányok felszívták magukat és Tursics Sándor szavait betartva magabiztosan nyerték az utolsó negyedet 12-3-ra. Ha úgy játszottak volna a lányok az egész mérkőzésen, mint a 4. játékrészben, akkor nem kellett volna annyit izgulnunk. A lényeg, hogy csapatunk 9 pontos magabiztos győzelmet ért el és továbbra is veretlen!


Reméljük, legközelebb sokkal több néző és szurkoló előtt játszhat kiváló csapatunk! Következő NBI\B-s mérkőzésünkre december 2.-án kerül sor a MAFC ellen.


MKB Euroleasing Vasas Csata DSE - Ceglédi EKK: 58:49 (19:15, 13:13, 14:18, 12:3)


Legtöbb pontot elért játékosunk: Fritz Judit


Szép volt lányok!


Hajrá Vasas!


Vigyorex

Vigyorex


Hozzászólások (0 db)    Hozzászólás
 
Azonosító
Jelszó
Új vagyokBelépés
Webmester  | CPS Portal Engine
PopUpMenu
PopUpMenu