A Vasas SC vezetősége tovább folytatja a korábban BEK-győztes női kézilabda-csapatánál elkezdett munkát, amelynek célja, hogy az együttes a hagyományokhoz híven szerepeljen a bajnokságban.
A klub ügyvezetése újabb partnerre talált: 2005. szeptember 1.-től az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. a csapat névadó támogatójává lépett elő, így a gárda hivatalos neve mostantól Vasas-INVITEL lesz.
Az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. Magyarország második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatója, közel félmillió partnerét szolgálja ki, és 2004-től a Vasas SC kommunikációs partnere is. A cég és az egyesület között mindkét fél hosszú távú együttműködésre számít, s várhatóan jövőre is meg kívánják hosszabbítani az egyelőre egy éves, határozott idejű szerződést.
Mint ismert, a csapat vezetőedzője nyártól az a Mocsai Lajos, akinek pályafutása csapatunknál indult, amikor 1982-ben BEK-et nyert az angyalföldiekkel. A későbbi sikeres szövetségi kapitány németországi állását hagyta ott, hogy hazatérjen, és hosszú távon újból sikeressé tegye a Vasast. A tervek szerint a fiatal játékoskerettel az idei cél az 5-8. hely megszerzése, a következő idényben viszont már nemzetközi kupaszereplést érő helyen kell végezni.
"Örülök, hogy ismételten egy sikeres és komoly cég csatlakozott a club támogatói köréhez. Az elmúlt időben egyre több partnert tudtunk megnyerni olyan vállalkozások személyében, akik sikeresek az üzleti szférában. Ez számunkra is jelzi, hogy a club jó úton halad, nem csak szakmai tekintetben, hanem gazdasági koncepciót illetően is” – mondta Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke.
Felhívjuk kollégáink figyelmét, hogy amint azt már jeleztük, csapatunk hivatalos neve Vasas-INVITEL, bízunk abban, hogy médiumukban csapatunk is ezen a néven jelenik meg.